Bemutatkozás

Kedves Olvasók!

Halmy Réka vagyok, az Eötvös Loránd Tudományegyetem harmadéves hallgatója. Biológia-kémia osztatlan tanári szakra járok egy kedves gimnáziumi tanárom példáját követve.

1994 novemberében születtem Budapesten és azóta is itt, Budapesten élek a családommal. Iskolába a Farkasréti Általános Iskolába jártam, majd a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnáziumba. Tanulmányaim során nagyon sok, példát mutató pedagógussal találkoztam, de édesanyám és három dédnagymamám is pedagógusok voltak, ezért azt remélem, ez a véremben van. Azt gondolom, sok olyan tulajdonságom van, ami egy pedagógust segíthet a munkája során. Nagyon oda tudok figyelni az emberekre, főleg azokra, akikért felelős vagyok, és érzékeny is vagyok rájuk. Együtt érző vagyok, és úgy gondolom, könnyen bele tudom képzelni magamat mások helyzetébe, és így könnyebben megtalálom a megfelelő módját a segítésnek.

Nagyon szeretek gyerekekkel lenni, habár fiatalabb koromban erre nem sok lehetőségem volt, hiszen én vagyok a legfiatalabb a családban. Sokáig féltem is, hogy nem tudok majd a nálam sokkal fiatalabbakkal igazán jó kapcsolatba kerülni, de az utóbbi pár évben pozitív tapasztalataim voltak. Két éve, egy évig korrepetáltam egy, akkor negyedikes kislányt matematikából hetente egyszer vagy kétszer egy-másfél órában. A kislány jegyeiben meglátszott a javulás és a fejlődés, továbbá jóleső és megerősítő visszajelzés volt az is, hogy hiányoztam kis tanítványomnak, ha egyszer-egyszer nem tudtam találkozni vele.

Tavaly szeptemberben pedig egy hatodikosokból álló hittancsoport vezetésébe kapcsolódtam be egy barátom mellé. A csoportot hárman vezetjük heti rendszerességgel, egy velem egykorú fiúval és egy felnőtt hittan tanárnővel. Alkalomról alkalomra kell készülnünk játékokkal, beszélgetéssel különböző témákban, ami a korosztályukhoz illik. Leginkább talán a kreativitásom fejlődött, de sokat javult a bátorságom is, hogy ki tudjak állni mások elé beszélni. Megtanultam, hogyan kell programot szervezni gyerekeknek és azt is hogyan találjam meg velük a közös hangot. Habár ők fiatalabbak, mint a gimnazisták, akiket én tanulmányaimat befejezve tanítani szeretnék, de jó tapasztalatnak tartom az elmúlt egy évet. Különösen azért is, mert idén is velük maradtam, és továbbra is vezetem a kis csoportot, terv szerint még jó néhány évig.

A korrepetálás és csoport vezetés mellett nyaranként részt szoktam venni gyerektábor szervezésben. Idén nyáron másik 20 fiatallal volt a gondunkra bízva egy hétig 80 hetedikes és nyolcadikos gyermek, de kiemelten voltunk felelősek 8 fiúra és lányra vegyesen a barátommal. A másik húsz fiatallal olyanok voltunk, mint egy iskolában a kollégák, és mi is összegyűltünk rendszeresen (minden este), hogy a gyerekekről diskuráljunk és megbeszéljük, mik történtek aznap és átbeszéljük a másnapi teendőket. Napi 24 órában voltunk a táborozókkal, mert velük is aludtunk, étkeztünk stb., ami egy részről nagyon fárasztó volt, más részről pedig nagyon élveztem. Külön kihívás volt a számomra, hogy egy gyengébb képességű fiú, és egy roma kislány is volt a nyolc rám és a társamra bízott gyerekek között, de minden gond nélkül alakult. Mi ugyanakkora szeretettel fordultunk mind a nyolcuk felé, ezért a csoporttársaik se közösítették ki őket, és a tábor végére nagyon össze is barátkoztak. Ebben a táborban találkoztam először kissé hátrányos helyzetű gyerekekkel, és ugyan még nem gondolom, hogy máris hatalmas tapasztalatokra tettem szert, de az első lépést megtettem, és tanultam belőle.

Az idei táboron kívül más táborokban, például néptánc táborokban is részt vettem, ahol mint minden idősebbnek nekem is oda kellett figyelnem a kisebbekre és segíteni őket, ha szükség volt rá.

Összességében azt gondolom, szerencsés vagyok, hogy kaptam lehetőségeket, hogy kipróbáljam magamat, mint pedagógus, és ezekből a lehetőségekből sokat tanultam, de látom, például édesanyám, hogy még sok mindent kell tanulnom és megtapasztalnom, és hogy a tanulás az egész tanári pályám alatt végig fog kísérni.