Tanítási filozófiám

„Ne azt csináld, amit szeretsz, hanem azt szeresd, amit csinálsz”, tartja egy kínai mondás. A tanításban szerintem nagyon fontos, hogy meg tudjuk szerettetni a diákokkal azt, amit csinálnak, és ez nem más, mint a tanulás. Azt gondolom tanárként talán nem az az elsődleges cél, hogy a saját szaktárgyaimat megszerettessem diákjaimmal, hanem sokkal inkább az, hogy megmutassam nekik, hogy tanulni, felfedezni jó és izgalmas. Ha a diákok szeretnek tanulni, kíváncsiak, nyitottak az új ismeretekre és motiváltak, nagyon sok mindenre képesek lesznek, és ez tantárgytól független. Én ebben szeretnék segíteni a későbbiekben a tanítványaimnak, hogy élvezzék a tanulást és érdeklődőek legyenek, hogy mindenben megtalálják azt, ami érdekli őket, mert hiszek abban, hogy ha jó helyen keresgélünk, akármiről is legyen szó, rábukkanunk arra, ami az érdeklődésünket felkelti.

Biológia-kémia szakosként például, azt gondolom, nagy kihívást jelentenek a humán beállítottságú tanulók. De ez a kihívás engem motivál. Szerintem nem az a fontos, hogy megtartsak egy órát annak a néhány diáknak, akiket a biológia és a kémia nagyon vonz, hanem hogy mindenkinek vonzóvá, érdekessé tudjam tenni. Hiszen a biológia és a kémia is az életről, rólunk és a minket körülvevő világról szól, és mindezeket, azt gondolom érdemes ismerni. Szeretném minden diákomnak megmutatni a biológia és a kémia szépségét, de úgy hogy saját maguk tudják felfedezni azt, ami nekik szép ebben a két tantárgyban. Illetve egy szemléletet szeretnék nekik átadni, hogy ne legyenek becsaphatóak, például ne dőljenek be az áltudományoknak.

A tanításban azonban nem csak a mit és miért a fontos, de a hogyan és hol is. A megfelelő környezet megteremtése elengedhetetlen feltétele egy tanórának. A megfelelő környezet alatt a barátságos fizikai környezetet értem, de a jó és kellemes légkört is, ahol minél kevesebb frusztráció terheli a diákokat. Azt gondolom, ezt egy jó tanár-diák kapcsolattal lehet elérni, ahol a tanár partnerként tekint a diákokra, de fontos, hogy meg legyen a kölcsönös tisztelet és bizalom is. Ebben segíthet, ha tudatosítom magamban, hogy a diákokért vagyok, azért, hogy őket segítsem, és ezt feléjük is közvetítem. Ebben a kommunikációnak nagy szerepe van.

Tehát a kommunikáció talán az egyik leghasznosabb kelléke minden tanórának, gondolok itt mind a tanár és a diákok közötti, de a csak diákok közötti kommunikációra is. Ezért tartom nagyon jó módszernek a csoportos munkát, legyen szó akár projektmunkáról, akár tervezett tananyagok feldolgozásáról, vagy problémák, komplex helyzetek megoldásáról. Ez jelenik meg a konstruktivista pedagógiában is, melynek a projektmunka és az együttműködő tanulás az alapja. A frontális oktatással szemben a csoportmunka alkalmazásával megtanulnak együtt dolgozni másokkal, képesek lesznek problémákat megoldani, továbbá megtanulnak gondolkodni, és önálló produktumokat létrehozni, mely sikerélményt jelent, és így saját értékességüket is megtapasztalhatják. Továbbá fontosnak tartom még a szintén konstruktivista alapelvet, hogy használjuk a diákok korábbi ismereteit, sőt erre építsük az új ismereteket. De mindemellett szerintem szükség van az egyéni gyakorlásra is további készségek és lépességek fejlesztése érdekétben, azonban ez a nézet a kognitivista pedagógiához tartozik. Hogy melyik módszert mikor használjuk inkább, az függ a diákoktól, különböző osztályoktól, és az adott tananyagtól is, ezért nem szabad semmilyen módszert eleve elvetnünk, pl. a frontális oktatást, mert bármikor szükségünk lehet rá.

A digitális technika nagy segítségére lehet a tanárnak is, de a diákoknak is mindenféle feladatban, projektmunkában. Segítheti a diákok kreativitását, rengeteg ismeretanyaghoz juthatnak és nagyon sokféle ötlet megvalósítására is lehetőségük nyílik. A tanárokat pedig pl. a szemléltetésben és a változatosabb feladatok készítésében segítheti. Azonban megfontoltan kell alkalmazni a technikai eszközöket, hiszen nem mindig segítik a tanulást.

Azonban hatékonyan használhatjuk az értékelésre. A szöveges értékelést követendőnek tartom, mert sokkal többet ki tudunk vele fejezni a diákoknak és a szülőknek is, mint csupán egy jeggyel a naplóban. Az értékelésben a legfontosabbnak azt tartom, ha valós képet mutatunk a tanulóknak a fejlődésükről, illetve ha dicsérjük őket. A dicséretet azért tartom fontosnak, mert szerintem az nagy motiváló erő és a tanuláshoz szükség van motivációra. A formatív értékeléssel értek tehát egyet, vagyis az eredményelemzés legyen részletes és gyakori, így törekedve a tanulási folyamat nyomon követésére. A formatív mellett, azonban szükség lehet a szummatív értékelésre is, de ennek a helye az oktatási folyamat végén van. Például egy témakör lezárásakor, vagy a félév végén, amikor a megszerzett tudást és annak eredményességét szeretnénk értékelni. Tehát egy folyamat közben a formatív, a folyamat lezárásakor a szummatív értékelés a megfelelőbb szerintem.

Összességében tanárnak lenni szerintem az egyik legszebb hivatás, de emellett talán az egyik legnehezebb is.